Hívja meg partnereit a Skonto Platfomra.
A regisztrációjuk teljesen ingyenes.
Az alvállalkozók feltöltik a skontózandó számlákat vagy választhatja, hogy Ön tölti fel a már jóváhagyottakat.
Az alvállalkozók meghatározzák a diszkontot és a módosított határidőt, majd elküldik a skontó igénylésüket.
Ha megfelelőnek találja a skontó igénylés részleteit, fogadja el, majd az utalást a szokásos mód szerint intézheti az új dátumon.
A feliratkozás során rögzítjük a rendszerben, hogy érdeklik a TERC-partnerek számára elérhető ajánlataink. Az adatok megadásával semmilyen kötelezettséget nem vállal, illetve levélszemét emaileket sem küldünk Önnek. Amint élesítettük az ajánlatainkat a megadott elérhetőségeken felvesszük Önnel a kapcsolatot.
A feliratkozás ingyenes és semmilyen hátránnyal nem jár. Sőt, a feliratkozással lesznek elérhetők Önnek a TERC-partnereknek elérhető ajánlatok.
A Skonto Platform világában a saját skontó program az Ön cégéhez kötődő gyorsított számlafizetési program, amit a SKONTO Network csomagokon keresztül indíthat.
A SKONTO Network kezdő ajánlat teljesen ingyenes addig, amíg a skontó kredit keret (pl. 5 000 000 Ft) rendelkezésre áll. A keret túllépése után kell fizetni, a csomagban meghatározott kredittúllépési díjat.
Ne feledje, hogy a skontó kredit keret havonta bővíthető.
A skontó kredit a skontózott számlák bruttó értékének keretét jelenti. Olyan, mint a mobilnet: nem az számít, hányszor használják (pl. hány számlát tölt fel), hanem az, hogy mekkora értékben.
Például:
Kezdő ajánlatunkkal 5 db számlára kötött skontó megállapodást, számlánként 1 000 000 Ft végösszegben, így az 5 000 000 Ft-os kerete kimerül.
Ha a skontózott számlák hasonló esetben csak számlánkként 500 000 Ft-os összegűek (5 db x 500 000 Ft), akkor még 2 500 000 Ft-nyi számlát skontózhat.
A kezdő ajánlat általánosságban 5 000 000 Ft számlaösszegig biztosítja az ingyenes skontózást. Ez minden hónapban megújul. További skontózáshoz extra kreditet vásárolhat.
A TERC-partnereinek feliratkozást követően 10 000 000 Ft számlaösszegig biztosítjuk az ingyenes skontózást, mely szintén bővíthető további 10 000 000 Ft skontó kredittel.
Sajnálattal halljuk, hogy nem használná, azonban megértjük, hiszen vannak időszakok, amikor nem sűrű a számlázás. Ilyenkor is ingyenesen fenntarthatja a skontó programját, a bejövő skontó igényléseket pedig el is utasíthatja, így kredit kerete sem fogy.
Az Ön programjába meghívott szállítók is díjmentesen regisztrálhatnak a Skonto Platformra. Csak az adott diszkont jelenti a költséget számukra.
Szívesen segítünk! Keresse a Skonto Platform kollégáit a Támogatás oldalon megjelölt elérhetőségek egyikén.